Ugrás a fő tartalomra

BL DÖNTŐ: TOTTENHAM - LIVERPOOL, ELŐZETES


Vajon mit várhatunk az angol házidöntőtől? Európa idei két legjobb csapata hosszú-hosszú útja a fináléig.




Image result for tottenham vs liverpool
fotó: telegraph.co.uk





TOTTENHAM

Ők már régóta megérdemelték. Pochettinoval  2014 óta hihetetlen ütemben fejlődött a Hotspur, remek fiatal csapatot épített ki. A hosszútávú projekt még mindig tart, de már egyre közelebb van az, hogy összeérjen a gárda. 

Az első években még gyengélkedtek a nemzetközi porondon, még a tapasztalatlanok közé tartoztak. Valahol viszont el kell kezdeni és az Észak-londoniak a start után, remekül folytatták, a győzelmek, a jó játékosok, az érmek, a szórakoztató játék mind meg volt, csak egy valami nem: a trófea. 

Amelyet számtalanszor lett volna esélyük elhódítani. Kezdjük az angol első osztállyal. 2016/17-ben egy hajszállal maradtak le a Chelsea mögött az aranyról; 2017/18-ban is találni olyan időszakokat, amelyekben előzni tudtak volna a manchesteriekkel szemben. Vagy a tavalyi BL-ben, ellenfél a Juve, az angolok játéka pazar és végig uralják a meccset, de a végén mégsem ők győznek. 

Ez alól a hazai kupák sem kivételek. Egyszerűen mindig ott álltak az óriási lehetőség kapujában, egy mérföldkő előtt, azonban soha nem jött össze nekik, nem tudták kihasználni. Megtörtént olyan, hogy épp a Fortuna nem volt Alliék oldalán, - pedig a felfogás, a küzdés pedig teljesen rendben volt és mégis borzasztóan, szinte fájóan szerencsétlenek voltak.

 Aztán a mellet sem lehet szó nélkül elmenni, amikor minden rivális botladozik és pontosan abban a pillanatban következik be, egy Sánchez elcsúszás, esetleg egy Lloris rövidzárlat. Igazán sokat szenvedtek, végre eljött az a bizonyos áttörés. Mauricio tizenegye híresen szeret szívroham-okozó találkozókat véghez vinni, ilyen titulust kapott a Bajnokok Ligája menetelésük, amely minden Spurs fannak egy életre szóló kalandot jelentett, a csapatról nem is beszélve.


Nem érhető el leírás a fényképhez.
Az a bizonyos szívroham (fotó: facebook.com)



LIVERPOOL

A Liverpool is hasonló hosszútávú munkálatokba fogott, a Jürgen Klopp érában, sztárigazolásokkal megbolondítva. Az eredmény itt is elismerésre méltó. Nehéz első méterekben itt sem volt hiány, Kloppnak időbe tellett át hozni a filozófiáját. 

Mára már méltó ellenfele bármely csapatnak a merseysidei gárda, nagy gratulációt érdemel, az aki el tudja hozni a 3 pontot az Anfieldről. Salahék bebizonyították, könyörtelen letámadással és gyors ambiciózus tinikkel egész Európát ketté lehet verni. Az ő meccseik sem nyugtató hatásúak, folytonos a pörgés, s mint a hiperaktív kutyák, úgy rohangálnak a pályán, öröm nézni. 

Az edző személye is hihetetlen, még a sokat padozó játékosokból is ki tudja hoznia a maximumot, lásd: Divock Origi, a tehetségek fölkarolásában sem utolsó. Andrew Robertson  a gyengén teljesítő és kieső Hull Cityből érkezett a vörösökhöz. Mindez hatalmas fejlődést hozott az ő játékában, Morenot kiszorította a kezdőből. 

Adódtak oly napok, hogy nem focizták le ellenfelüket, gyengén teljesítettek, aztán mégis okosan behúzták és hozták a kötelezőt. 

A Kiegyensúlyozottság erényeik közé tartozott ezen évben, mint ahogy az ellenfél lesöprése: a Citynek, a Unitednak sem volt sok köze a harchoz, a Barca valósággal darabjaira hullott ellenük. Az Anfield mindig tele van, nem úgy mint az utóbbi évek vitrinjei, PL-t még nem nyertek, azért egy BL-t behúztak, egy elképesztő vissza jövetellel.

Abban minden bizonnyal még a Liverpoolt nem kedvelők is egyetértenek, hogy járna már nekik egy serleg. A Liverpool menetelése nem számít akkora eredménynek mint riválisuké, esélyesebbek a végső győzelemre.

ÖSSZEGZÉS

Bárki is nyerjen Madridban, 2 dolog biztos: a remek hangulat és az, hogy a Futball Istenei büszkék lehetnek a döntősökre.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egykor beleszállt egy ajtóba, most az MU agytrösztje

"Nagyon kellett már egy ilyen kaliberű játékos" - gondolhatták a Manchester United-szimpatizánsok, amikor a téli átigazolási időszakban szerződtették 55 millió euró ellenében a 25 éves portugál zsenit, Bruno Fernandest. Egyből elképesztőt javult Solskjaer gárdája, 11 meccses veretlenségi szériát épített ki a csapat, Bruno pedig csak úgy tündököl a pályán. Nézzük, hogyan hozott ekkora változást új csapatára, s mégis hogyan jutott el a Serie B-ből odáig a téli szerzemény, hogy egymaga megmentheti a Vörös Ördögök szezonját. (fotó: Getty Images) Az elődök: manchesteri irányítók Ezt a posztot Sir Alex Ferguson utolsó idényében (2012/13) általában Shinji Kagawa töltötte be - bár megesett, hogy egyáltalán nem játszott előrébb, mint más középpályások a csapatból -, aki a Premier League-ben remekül zárt ekkor: hatszor zörgette meg a hálót, négyszer pedig tökéletesen készített elő (20 PL-meccsen tette mindezt). Aztán a 2013/14-es téli transzfer időszakban - immáron Davis M...

A FRADI EURÓPAI KALANDJA - 1. rész

Nyáron valami fantasztikus dolog történt: két egymást követő évben is bejutott magyar csapat az Európa Ligába, s minden szurkolói ellenségeskedést félredobva szurkolhatott egész Magyarország tavaly a Fehérvár, idén a Ferencváros sikereiért. Sajnos ez a két elképesztő bravúr nem volt mindenkinek elég, olykor egy-egy rossz játékot követően egyből jöttek a kritikus hangok. De egy valamit le kell szögezni: már az dícséretre méltó volt, hogy a Fradi bejutott az európai kupaporondra, az meg pláne, hogy 7 pontot ért el, és idegenben nem kapott ki az Üllői úti csapat. Cikkünkben az FTC hazai EL meccseiről részletes helyszíni beszámolót olvashattok, de az idegenbeli megmérettetésekről is lesz néhány szó. Lovrencsics igazi kapitányként vezette a csapatot (fotó: Origo - Csudai Sándor) Az Európa Liga csoportkörének sorsolását rengetegen várták, mivel akkor derült ki, hogy milyen kvartettbe kerül a magyar alakulat. Voltak, akik inkább könnyebb csoportra vágytak (bár akik idáig eljutottak,...

FOCI JAVA ÁLOMCSAPAT

FOCI JAVA ÁLOMCSAPAT A Foci Java álomcsapatába csak aktív játékosok kerültek, 3 angol, 2 holland és 2 francia, a felállás 3-4-3, és minden bizonnyal a Bajnokok Ligáját is megnyernék. fotó: unsplash.com/ Markus Spiske KAPUS:  GIANLUIGI BUFFON Posztja egyértelmű legjobbja, aki még 41 esztendősen is úgy véd mint fénykorában. Hatalmas legenda, minden fiatal kapus példaképe, a futball ikonikus alakja. Zsinórban 17 évet húzott le a Juventusban, ezalatt 9 Serie A bajnoki címen kívűl, további 19 elismerés landolt a vitrinben. VÉDŐK: VIRGIL VAN DIJK Már a Southamptonban elképesztő vezére volt a hátsó négyesnek, de amit Liverpoolban művel az valami káprázatos. Nagyon jót tett neki, hogy egy komoly gárdában teljesíthet, remek szezont futott: tulajdonképpen nem olyan aki elment volna mellette, masszív és könyörtelen, nagy nyomás alatt ugyanolyan profin tartja egybe a védelmet, mint egy sima támadásnál. Nagy jövő áll előtte. MATTHIJS DE LIGT A fiatal...