Ugrás a fő tartalomra

COPA AMÉRICA: PERU A LEGJOBB NÉGY KÖZÖTT - ELEMZÉS


A negyedöntőben, nagy meglepetésre, Uruguayt intézte el.

Galleset ünneplik (fotó: espn.com)

A többség ettől a párharctól sima, noha nem kiütéses, Uruguay sikert várt. Suárez és társai - nincsenek egyedül, a nagy esélyesek közül senki sem brillírozik - nem sziporkáztak. Perunak nyilván sok célja nem volt egy ilyen erős csapattal szemben, mindössze egy: kihúzni valahogy a szétlövésig. Hiába voltak ők a gyengébbek, meglepően bátran, harciasan léptek fel a kékekkel szemben, eszük ágában sem volt behódolni. 

Uruguay számtalan helyzettel vágott bele a találkozóba, már az első percekben simán előnybe tudtak volna kerülni. Az első értékesített ziccer Suárezhez fűződött, de a bíró elvette. Szüntelenül alakítottak ki helyzeteket, benyomták a peruiakat a saját kapujukhoz, ám mindet kihagyták, nem forgott nagy veszélyben a fehérben szereplő gárda elődöntős-álma. 0-0-val vonultak pihenni a válogatottak.

Ez az eredmény egy kicsit feloldta Perut, a labdával is többet érintkeztek és láthattunk tőlük néhány veszélyes kontrát. Az új felfogás bejött, remek húzás volt Ricardo Gareca edzőtől, az Urukat kicsit visszafogta ez az agresszívabb foci, de ennek megvolt a hátulütője, mégpedi az, hogy több terület állt rendelkezésére Cavaniéknak. Erre majdnem ráfáztak, előbb, a PSG csatára, Cavani, majd utána Suárez is megzörgette a hálót, ellenben a VAR érvénytelenítette mindkét gólt, a meccsen már a harmadik uruguayi-találatot. Egyre kevesebb volt hátra, az Urukból pedig hiányzott az az átütőerő, amivel behúzhatták volna, ráadásul (ahogy az Dél-Amerikában szokás) vetélytársuk ott húzta az időt és faltolta Oscar Tabarez tanítványait, ahol csak tudta. Ebből következően (a négy Copa América-negyeddöntőből, háromnál nem hozott döntést a rendes játékidő) tizenegyesekre került sor.

Megfigyelhető volt, hogy a perui-oldalon a játékosok jókedvűek, sokat nevettek, ezzel érzékeltetve: ők elérték amit akartak, ennélfogva nyomás nélkül rúghatták a büntetőket. Peru nem is hibázott, a túloldalon is csak egyvalaki (Luis Suárez), de ez is elegendőnek tűnt, ahhoz, hogy Peru 2015 után, megint csodát tegyen és befurakodjon az elődöntőbe.

A meccs embere egyébként, a perui kapus, Pedro Gallese lett.





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egykor beleszállt egy ajtóba, most az MU agytrösztje

"Nagyon kellett már egy ilyen kaliberű játékos" - gondolhatták a Manchester United-szimpatizánsok, amikor a téli átigazolási időszakban szerződtették 55 millió euró ellenében a 25 éves portugál zsenit, Bruno Fernandest. Egyből elképesztőt javult Solskjaer gárdája, 11 meccses veretlenségi szériát épített ki a csapat, Bruno pedig csak úgy tündököl a pályán. Nézzük, hogyan hozott ekkora változást új csapatára, s mégis hogyan jutott el a Serie B-ből odáig a téli szerzemény, hogy egymaga megmentheti a Vörös Ördögök szezonját. (fotó: Getty Images) Az elődök: manchesteri irányítók Ezt a posztot Sir Alex Ferguson utolsó idényében (2012/13) általában Shinji Kagawa töltötte be - bár megesett, hogy egyáltalán nem játszott előrébb, mint más középpályások a csapatból -, aki a Premier League-ben remekül zárt ekkor: hatszor zörgette meg a hálót, négyszer pedig tökéletesen készített elő (20 PL-meccsen tette mindezt). Aztán a 2013/14-es téli transzfer időszakban - immáron Davis M...
COPA AMÉRICA: ARGENTÍNA - KOLUMBIA  ELEMZÉS Nagy rangadóra került sor a Copa América B jelű négyesében. Zapata ünnepel (fotó: copaamerica.com) Magyar idő szerint, vasárnap kezdődött meccsen, mindkét oldalon pályára léptek új nevek, drasztikusabb változás az argentinokat érte, Mascherano és Romero sem válogatott már.  A csapatok egy jó húsz percig csak ismerkedtek egymással, talán Argentína volt a tanácstalanabb, ellenfelük viszont szép lassan elkezdett focizni és egyben irányítani. Messiék sok hibával, gyengén támadtak, - a szurkolóik erőteljes füttyszóval ki is fejezték nemtetszésüket -, többek között Cuadrado rugdosásával próbálták kompenzálni teljesítményüket. Kolumbiát sem kellett félteni, elkezdték a kíméletlen törlesztést, ellenben 45 perc játék után a kapuk még érintetlennek bizonyultak.  A fordulást követően alapos ébresztőt kaphattak a játékosok az öltözőben, noha még nem futószalagon, de végre jött egy-két lehetőség, a pontrúgásokba...

CANNAVARO, MINDEN IDŐK EGYIK LEGNAGYSZERŰBB HÁTVÉDJE

A Napoli egyik edzésén a fiatal Fabio Cannavaro egy brutális belépővel próbálta szerelni Diego Maradonát, a klub hatalmas csillagát. A stábot és a játékosokat is feldühítette a kemény becsúszás, ám az argentin klasszis az edzés után gratulált az olasz csodagyereknek és biztatta, hogy játszon továbbra is ilyen stílusban, majd neki ajándékozta a csukáját. Fabio-n már akkor látszott, hogy bárki jöhet vele szembe, Ő bármi áron megfogja állítani - akár Maradonát. Pedig az "csak" egy tréning volt... Cannavaro, kezében a VB-trófeával (fotó: Reuters) Miért értenek ennyire az olaszok a csatárok megállításához? A legkézenfekvőbb magyarázat a catenaccio lehet, amely egy tipikus olasz játékstílus, lényege a rendkívűl defenzív foci. A spagetti hazájában a mai napig rengeteg edző úgymond "őrzi a hagyományt" és inkább az efajta szisztémát választja. Így közel sem döbenetes, hogy ennyi remek védőt adott már a világfutballnak Olaszország. Alessandro Nesta, Franco Baresi, P...