Ugrás a fő tartalomra

SORSDÖNTŐ EDZŐVÁLTÁSOK : Fulham és Leicester City


FULHAM

Miután a Slavisa Jokanovics Fulhamje a Championship 2018-as rájátszásának döntőjében szoros játszmában legyűrte az Aston Villát és feljutott, nagyot fordult a világ.


A Craven Cottage (fotó: pinterest.com)



Nyáron a Fulham költötte Premier Leaguebe feljutók közül a legtöbbet, több mint 100 millió eurót, nem akarták bízni a véletlenre, jól beerősítettek. A sok új játékos azonban megbolygatta a csapatot, a másodosztályban mutatott remek támadó foci, valamint a védekezés sem akart összeállni. A Fulham az első osztályban Jokanovics alatt 33 gólt kapott és csak 11 találatot szereztek, ezek után nem volt nagy bombahír, amikor a Liverpool elleni összecsapás után bejelentették, hogy betelt a pohár, kirúgták a szerb mestert.

Az ő helyére épp megfelelő szakembert találtak: azt a Claudio Ranierit aki aranyéremig vezette a Leicestert, továbbá mivel, hogy olasz első számú cselekedete a védelem helyre állítása volt.
Hirtelen elég értelmetlenül menesztették 16 meccs után, a londoniakat nagyon mélyről kellett visszahoznia, még kellet volna neki idő. Nagyon türelmetlen volt vele szemben a vezetőség, pedig valószínűleg meg lett volna a bent maradás. A saját dolgukat nehezítették meg azzal, hogy így már a 3. edző - Scott Parker -fogja irányítani a gárdát egy szezonon belül. Az elkerülhetetlen sajnos bekövetkezett: a londoniak kizúgtak a Championshipbe. Parkert (egykor ő is a Fulham tagja volt) véglegesítették, vele tervezik a jövőt. 
A fekete-fehéreknek számolnia kell azzal a tényezővel, hogy a 2. osztály magja szinte mindig bedarálja a PL-ből kiesőket (Pl.: Stoke City)

LEICESTER

Claude Puel jól összerakta a Gray - Maddison - Albrighton - Vardy támadó sort, sok nagy skalpot gyűjtöttek be (megverték a Cityt, a Chelseat, az Evertont és megszorongatták a Liverpoolt), ám nem voltak túl taktikusak, sokszor túlságosan is offenzívek voltak, akkor is amikor épp az eredmény nem ezt diktálta, ennek következménye a rengeteg ellentámadásból bekapott gól. A játékuk is rendben volt, ám a helyzetek kihasználása már kevésbé. 
Rendkívül ingatag volt a csapat, miután sorozatban 5 meccsen nyeretlenek maradtak, Pueltől elbúcsúztak. A rókák nem tudtak találni egy stabil menedzsert a 2015/16-os arany érem óta.
A volt Liverpool és Celtic edzővel, Brendan Rodgerssel kiléphetnek a közép mezőnyből. Mindezt meg is tették látványos, eredményes meccsekkel.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egykor beleszállt egy ajtóba, most az MU agytrösztje

"Nagyon kellett már egy ilyen kaliberű játékos" - gondolhatták a Manchester United-szimpatizánsok, amikor a téli átigazolási időszakban szerződtették 55 millió euró ellenében a 25 éves portugál zsenit, Bruno Fernandest. Egyből elképesztőt javult Solskjaer gárdája, 11 meccses veretlenségi szériát épített ki a csapat, Bruno pedig csak úgy tündököl a pályán. Nézzük, hogyan hozott ekkora változást új csapatára, s mégis hogyan jutott el a Serie B-ből odáig a téli szerzemény, hogy egymaga megmentheti a Vörös Ördögök szezonját. (fotó: Getty Images) Az elődök: manchesteri irányítók Ezt a posztot Sir Alex Ferguson utolsó idényében (2012/13) általában Shinji Kagawa töltötte be - bár megesett, hogy egyáltalán nem játszott előrébb, mint más középpályások a csapatból -, aki a Premier League-ben remekül zárt ekkor: hatszor zörgette meg a hálót, négyszer pedig tökéletesen készített elő (20 PL-meccsen tette mindezt). Aztán a 2013/14-es téli transzfer időszakban - immáron Davis M...

A FRADI EURÓPAI KALANDJA - 1. rész

Nyáron valami fantasztikus dolog történt: két egymást követő évben is bejutott magyar csapat az Európa Ligába, s minden szurkolói ellenségeskedést félredobva szurkolhatott egész Magyarország tavaly a Fehérvár, idén a Ferencváros sikereiért. Sajnos ez a két elképesztő bravúr nem volt mindenkinek elég, olykor egy-egy rossz játékot követően egyből jöttek a kritikus hangok. De egy valamit le kell szögezni: már az dícséretre méltó volt, hogy a Fradi bejutott az európai kupaporondra, az meg pláne, hogy 7 pontot ért el, és idegenben nem kapott ki az Üllői úti csapat. Cikkünkben az FTC hazai EL meccseiről részletes helyszíni beszámolót olvashattok, de az idegenbeli megmérettetésekről is lesz néhány szó. Lovrencsics igazi kapitányként vezette a csapatot (fotó: Origo - Csudai Sándor) Az Európa Liga csoportkörének sorsolását rengetegen várták, mivel akkor derült ki, hogy milyen kvartettbe kerül a magyar alakulat. Voltak, akik inkább könnyebb csoportra vágytak (bár akik idáig eljutottak,...

FOCI JAVA ÁLOMCSAPAT

FOCI JAVA ÁLOMCSAPAT A Foci Java álomcsapatába csak aktív játékosok kerültek, 3 angol, 2 holland és 2 francia, a felállás 3-4-3, és minden bizonnyal a Bajnokok Ligáját is megnyernék. fotó: unsplash.com/ Markus Spiske KAPUS:  GIANLUIGI BUFFON Posztja egyértelmű legjobbja, aki még 41 esztendősen is úgy véd mint fénykorában. Hatalmas legenda, minden fiatal kapus példaképe, a futball ikonikus alakja. Zsinórban 17 évet húzott le a Juventusban, ezalatt 9 Serie A bajnoki címen kívűl, további 19 elismerés landolt a vitrinben. VÉDŐK: VIRGIL VAN DIJK Már a Southamptonban elképesztő vezére volt a hátsó négyesnek, de amit Liverpoolban művel az valami káprázatos. Nagyon jót tett neki, hogy egy komoly gárdában teljesíthet, remek szezont futott: tulajdonképpen nem olyan aki elment volna mellette, masszív és könyörtelen, nagy nyomás alatt ugyanolyan profin tartja egybe a védelmet, mint egy sima támadásnál. Nagy jövő áll előtte. MATTHIJS DE LIGT A fiatal...