Ugrás a fő tartalomra

ISMERD MEG!: SUNIL CHHETRI


Új rovatunkban bemutatjuk, az indiai-labdarúgás legnagyobb legendáját, akinél csak Cristiano Ronaldo tudott többször betalálni hazája színeiben.



A legenda (fotó: foxsportsasia.com  grafika: Foci Java


Secunderabadban, 1984. augusztus 3-án látta meg a napvilágot a kis Sunil, akkor még senki sem gondolta, hogy az átlagos kis-srác hazája legnagyobb sztárja lesz. 

Első profi klubjával 17 évesen kötött szerződést, ez a Mohun Bagan volt, ahol a csatár két év alatt, mindössze 6 gólt ragasztott az ellenfelek kapujába. Egyébként csapata a bent maradásért dolgozott bőszen, Chhetri utolsó évében csak gólkülönbséggel tarthatták meg tagságukat.

2004. júliusától, már a JCT kötelékeibe tartozott, a kezdet döcögősen ment, ám egy idő után már volt olyan idénye, hogy 11, illetve 7 góllal zárt, alakulatát pedig az élbolyba repítette. Nem véletlen, 2007-ben, az Indiai Labdarúgó-szövetség (AIFF) az év legjobb labdarúgójának választotta, erre a Leeds United is fölfigyelt, elég erősen érdeklődtek az indiai csatárért.

Ezt követően vitézkedett egy-egy évet az East Bengal és a Dempo gárdájában, ekkor a Celtic és a QPR szerette volna a soraiban tudni, ami azért nem semmi.

 Azonban végül nem a Brit-félszigetre, hanem az USA-ba távozott, azon belül a Sporting Kansasbe, ez meghozhatta volna az áttörést. A Wizardsban - régen így hívták a Kansast - elképesztő, de egy MLS-találkozón (Észak-amerikai labdarúgó-bajnokság) sem lépett pályára, azonban minden rosszban van valami jó, igaz, hogy tulajdonképp nem focizott ezen idő alatt tétmeccsen, de legalább a Manchester Uniteddel szemben magára ölthette a Sporting trikóját, egy barátságos meccs keretében. Mindenesetre sok tapasztalattal gazdagodott.

A futballista hazatért, miközben a válogatottban évek óta remekelt, a Prayag United SC leigazolta, aztán visszatért a gyökerekhez és megint a Mohun Bagan alkalmazottja lett.

Egy év múlva, ismételten egy külföldi kalandra került sor: a Sporting látott meg benne valamit, a portugál klub "B" csapatában alakított volna, ha kap rá esélyt (három 90 percen játszott). 
Félévet követően lepasszolták kölcsönbe, az évad végén nem hosszabbították meg a szerződését, jelenlegi klubja, a Bengaluru csapott le rá. Még így is soha nem látott magasságokba jutott, mert egyetlen indiai-focista sem szerepelt ilyen magas szinten. 

Itt végre egyenletes játékra lehetett képes: 28 összecsapáson, 14 gólt és 7 gólpasszt jegyeztek fel a neve mellé, ezzel hozzájárult élete első I-League-címéhez, ez 2013/14-ben történt.
2014-15-ben a Föderációs-Kupát 6 góllal zárta, amelyet el is hódítottak.

Tett egy kitérőt Mumbai City csapatába, 2015/16-os szezonban kölcsönben szerepelt (ismét) a Bengaluruban. 5-ször zörgette meg a hálót, ideiglenes egyesületével bajnok lett. 

2016/17. Ez volt az az év amikor a csapat történelmet írt, az AFC-kupán az ezüstig jutottak - az AFC-kupa és az AFC Bajnokok Ligája tulajdonképpen olyan mint Európában az Európa-liga, meg a Bajnokok Ligája, az egyikbe egy kicsit "gyengébbek", míg a másikba egy kicsit erősebbek kerülnek.
Egy szó mint száz, 2017-ben végleg visszatért a Bengaluruhoz, ezennel veteránként, és India legjobban fizetett spílereként. 14 találatot szerzett. Klubszinten, 255 fellépésen, 131 alkalommal köszönt be, és -szerencsére- még 2021-ig kötik a papírok a csapatkapitányt együtteséhez.

VÁLOGATOTT

Ez szép teljesítmény, de mégis a hazája mezében mutatott játék az, ami legendává tette őt.
Sunil 2007-ben robbant a válogatottba, azóta folyamatosan rugdossa a gólokat, legtermékenyebb éve, a 2013-as volt, ekkor 13 alkalommal értékesített helyzetet. Hazáját képviselte már: VB-, illetve Ázsia-kupa-selejtezőn, Ázsia-kupán, Nehru-kupán és barátságos párharcokon. A most már lassan 21 év során, 110/71, meccs/gól arányt sikerült kifacsarnia magából, mindezzel a (még aktív) játékosok válogatottban lőtt góljait számláló tabellán a második helyen tanyázik, megelőzve Messit. 

India óriása, a "CAPTAIN FANTASTIC" becenevet kapta, ami annyit tesz: a "Fantasztikus Kapitány". Ez nem véletlen, tudniillik, klubjában, valamint az indiai-nemzeti tizenegyben szintúgy ő viseli a sárga-karszalagot. 

Egy remek példa az indiai gyerekek számára Chhetri esete, aki bemutatta, hogy akármi összejöhet, és ha ez tényleg sikerül, akkor attól még ugyanolyan szerénynek kell maradni, nem szabad elszállni magunktól.

Remélem, hogy a higgadt, komoly, és megfontolt támadó még sokáig fogja oktatni az indiai-védelmeket.






Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egykor beleszállt egy ajtóba, most az MU agytrösztje

"Nagyon kellett már egy ilyen kaliberű játékos" - gondolhatták a Manchester United-szimpatizánsok, amikor a téli átigazolási időszakban szerződtették 55 millió euró ellenében a 25 éves portugál zsenit, Bruno Fernandest. Egyből elképesztőt javult Solskjaer gárdája, 11 meccses veretlenségi szériát épített ki a csapat, Bruno pedig csak úgy tündököl a pályán. Nézzük, hogyan hozott ekkora változást új csapatára, s mégis hogyan jutott el a Serie B-ből odáig a téli szerzemény, hogy egymaga megmentheti a Vörös Ördögök szezonját. (fotó: Getty Images) Az elődök: manchesteri irányítók Ezt a posztot Sir Alex Ferguson utolsó idényében (2012/13) általában Shinji Kagawa töltötte be - bár megesett, hogy egyáltalán nem játszott előrébb, mint más középpályások a csapatból -, aki a Premier League-ben remekül zárt ekkor: hatszor zörgette meg a hálót, négyszer pedig tökéletesen készített elő (20 PL-meccsen tette mindezt). Aztán a 2013/14-es téli transzfer időszakban - immáron Davis M...
COPA AMÉRICA: ARGENTÍNA - KOLUMBIA  ELEMZÉS Nagy rangadóra került sor a Copa América B jelű négyesében. Zapata ünnepel (fotó: copaamerica.com) Magyar idő szerint, vasárnap kezdődött meccsen, mindkét oldalon pályára léptek új nevek, drasztikusabb változás az argentinokat érte, Mascherano és Romero sem válogatott már.  A csapatok egy jó húsz percig csak ismerkedtek egymással, talán Argentína volt a tanácstalanabb, ellenfelük viszont szép lassan elkezdett focizni és egyben irányítani. Messiék sok hibával, gyengén támadtak, - a szurkolóik erőteljes füttyszóval ki is fejezték nemtetszésüket -, többek között Cuadrado rugdosásával próbálták kompenzálni teljesítményüket. Kolumbiát sem kellett félteni, elkezdték a kíméletlen törlesztést, ellenben 45 perc játék után a kapuk még érintetlennek bizonyultak.  A fordulást követően alapos ébresztőt kaphattak a játékosok az öltözőben, noha még nem futószalagon, de végre jött egy-két lehetőség, a pontrúgásokba...

VAN BENNÜK KRAFT! - BORUSSIA MÖNCHENGLADBACH

Németországban Nagelsmannon kívűl akad egy legalább annyira energetikus, tehetséges , modern focit játszó edző, mégpedig Marco Rose. Ő tette le az alapokat Salzburgban, így egyben Rose érdeme is, hogy ilyen jól működött a csapat idén a BL-ben, jelenleg a Mönchengladbachot viszi föl a német bajnokság élébe - egy már-már középmezőnybe szürkülő csapatot vett még át fél éve az Arsenallal is összeboronált szakember. Megpróbáltunk utána járni, mégis mi lehet a titka ezen két fenomenális gárda sikerének, valamint Marco Rose taktikájába is bele néztünk. Érdemes tovább olvasni, ugyanis könnyen lehet, valamelyik fél előbb vagy utóbb simán ott lehet majd a tényleges elitben. Az 1. rész főként a Gladbach-ról fog szólni, de a 2. részt teljes egészében a Salzburgnak szenteljük majd. fotó: Getty Images A Hecking-féle Gladbach A Hecking-féle Mönche Dieter Hecking a Wolfsburgot elképesz tő magasságokba repítette, egyértelmű, hogy azok voltak a klub legsikeresebb esztendői: 2012-ben lett ...